illusztráció sorozatom Knud Rasmussen : Thulei utazás (1921-1924) c. könyv

illusztráció sorozatom Knud Rasmussen : Thulei utazás (1921-1924) c. könyvének “Uanguaq. Monda egy gyilkosról” fejezetéhezmy illustration series for Knud Rasmussen’s  Fifth Thule travel book (1921-1924)  “Uanguaq. Legend of a killer” episodeKövetkező őszön a chesterfieldi lovasrendőrség valamiképpen értesült a kettős gyilkosságról, s mihelyt a hóviszonyok lehetővé tették, őrjáratot küldtek ki a gyilkos kézrekerítésére.  Uanguaq ez időben egy Kazan menti településen lakott. Ellenkezés nélkül tűrte, hogy nagybátyja, Igjugarjuk elfogja és kiszolgáltassa a rendőrségnek. S ettől kezdve a fehérek törvénye szabta meg a sorsát. Uanguaq csodálkozva tapasztalta, hogy olyan emberek előtt kell számot adnia tettéről, akikkel eddig az égvilágon semmi dolga nem volt. Ezek a nagy, erős katonák semmilyen rokonságban nem álltak a meggyilkoltakkal, mégis azt mondták hogy a bűneiért felelősségre kell vonni. A fehér emberek nem kérdezték hogy “miért?” és hogy “mivégre?”, amikor gyilkosságról volt szó, s bár soha még csak eszükbe sem jutott, hogy a szerte kóborló rénszarvas-eszkimókat megtanítsák, mi a jogos és mi a jogtalan, mégis magától értetődő határozottsággal jelentették ki, hogy az eszkimó törvények és szokások csak a mindennapi életben érvényesek, de nyomban érvényüket vesztik, mihelyt valami szokatlanabb dolog történik.Uanguaqot chesterfieldi rendőrőrsre hurcolták, s amint a nyár megolvasztotta a Hudson -öböl jegét, a Nelson folyón Winnipegbe szállították és bíróság elé állították.  Uanguaq nem tudott angolul, ezért vajmi keveset értett abból, amit a sok komoly férfiú szónokolt.  Időközben letratáztatásával kapcsolatban a legkülönbözőbb formalitásoknak kellett eleget tenni,  a fehérek törvénye többek között előírja a tanúkihallgatást, még akkor is, ha a vádlott csak egy eszkimó, az Isten háta mögötti barren groundból. Tanúkról azonban elfeledtek gondoskodni.  Uanguaq egy pillanatig sem tagadta tettét, hiszen törzsének felfogása szerint nem követett el bűnt. Egészen természetesnek találta hát, amikor közölték vele, hogy visszautazhat Chesterfieldbe, persze a rendőrség foglyaként. A rendőrök szívélyes, derék emberek voltak, akikkle Uanguaq örömmel maradt együtt, hogy ő rab, annak még most sem volt tudatában. Uanguaq tehát fogoly volt, de minthogy a kis telepnek nem volt börtöne, szabadon járhatott-kelhetett, csak étkezésekhez kellett visszatérnie.  A rendőrségi barakkok főnöke, megértő, humánus ember lévén, belátta hogy egy tundrán élő természeti embert, mégsem lehet közönséges bűnözőkkel egy kalap alá venni. Minden elképzelhető szabadságot megadott hát neki, egyidejűleg azonban figyelmeztette, hogyha visszaélne a rendőrség bizalmával, rögvest bilincsbe vereti és szigorúan őriztetni fogja.Uanguaq nem félt a haláltól, de a szabadságot mindennél jobban szerette. Még ha meghatározott helyhez is volt kötve, az adott keretek közt ezidáig élvezni tudta a szabadságát. A bilincsbeveretés gondolata azonban még a bitófánál is - amelyet a fehérek bölcsességének köszönhetően egyszer talán még itt is bevezetnek - jobban gyötörte, kínozta.  A rendőröknél látott már bilincset, és az ember végső lealacsonyításának tartotta,  hogy vasláncok és csuklón összecsapódó acélpánt segítségével tagyék védtelenné. És furcsa módon, Uanguaq , akinek eddig eszébe sem jutott hogy megszökjék az igazságszolgáltatás elől, ettől kezdve egyre a menekülés tervét forgatta agyában. Inkább kitaszítottan pusztuljon el, semhogy csapdába szorítsák, mint egy rókát.  Azokban a napokban, amikor a menekülés terve megérett benne, a rendőrségi barakkot éppen átépítették és a három főből álló legénység a katolikus plébánián kapott ideiglenes szállást. Itt aludtak foglyukkal együtt, a templom padlójára tett hálózsákon. -- source link
Tumblr Blog : nkn1.tumblr.com

More pics about